8.fejezet

2018. november 27., péntek

Fáradtan estem be a lakásom ajtaján. A mai nap igazán termékeny volt a labor számára, sok új eredmény jelentett előrelépést a mostani kutatásban. A hétvégén, illetve hétfőn és kedden szabad leszek, ugyanis a kutatást majd New Yorkban folytatjuk, és már szerdán indulunk repülővel. Hanyagul levágtam a kulcscsomómat a konyha asztalára, felakasztottam a szürke szövetkabátomat az előszoba fogasára, és gondosan az ajtó elé helyeztem a bokacsizmáimat. Már épp átöltöztem egy sokkal kényelmesebb otthoni viseletbe, és úgy terveztem, az estét azzal töltöm hogy sorozatot nézek és megpróbálok kicsit kikapcsolódni, amikor csengettek. Az ajtóban Rowena állt, és szemei vörösek voltak, sminkjét és arcát pedig  teljesen eláztatták a könnyei.

- Jézusom, Ro, mi történt? Joseph?- kérdeztem dühösen, de ő csak megrázta a fejét, én pedig kissé össszezavarodtan húztam össze a szemöldököm.

- Bemehetek?- motyogta halkan, én pedig esetlenül álltam arrébb, és továbbra sem értettem semmit. Otthonosan mozogva bement a nappaliba, leült a kanapéra, én pedig vele szembe- Szóval- kezdte, miután egy kicsit megnyugodott- miután beszéltünk telefonon, Sean bejött a rendelőbe és ő vigasztalt meg. Megcsókolt, én pedig úgy éreztem, muszáj elmondanom neki, hogy mi történt velünk az árvaházban gyerekként, és azt hogy mit tervezünk most. Azóta nem szól hozzám, én pedig nem bírom azt így elviselni, hogy a főnököm, és félek hogy letartóztatnak, mert Sean már tud a szándékunkról, így ma le is raktam a felmondásomat az asztalára.

- Ro, kérlek nyugodj meg. Talán tényleg elhamarkodott döntés volt elmondanod mindezt, de nem fognak lecsukni. És minden rendben lesz, és neked szükséged van erre az állásra.

- Hát, már mindegy. Joseph anélkül is megtalál, ha nem az épületben vagyok- nevetett fel keserűen. Én pedig idegesen nyeltem egyet, ugyanis Ro még nem tudja, hogy elutazom a jövő héten.

-Éppen ezért, vigyázz magadra a jövő héten. Ugyanis én nem leszek, New Yorkban leszek a kutatás miatt- néztem rá komoran- sajnálom, hogy pont most kell, itt hagyjalak.

- Ugyan- ölelt meg- ne maradj miattam itthon. És megígérem, hogy óvatosabb leszek.

2018. december 2., szerda

Hajnal négy órakor keltem, ugyanis a gépem reggel hétkor indul, nekem pedig még volt egy két elintéznivalóm az indulásomig. Rendbe raktam a lakást, elzártam a vizet, áramtalanítottam azt, amit szükséges, bedobtam még néhány dolgot a bőröndömbe. Így körülbelül hat órakor indultam el, az az 1 óra pedig pont arra volt elég, hogy kiérhessek a reptérre, ott becsekkoljak és felszálljak a repülőre. Szerencsére az út nem volt hosszú, csak egy óra, úgyhogy gyorsan eltelt. Egy belvárosi, négycsillagos szállodában helyeztek el minket erre az öt napra,  ami 15 percre volt a labortól autóval. Miután kipakoltam a szobámban, már rögtön indulni is készültem, ugyanis úgy egyeztünk meg a többiekkel, hogy ma megnézzük a labort és megismerkedünk a helyi kollégákkal, hogy holnap ne legyen idegen a hely, illetve ne ilyen dolgokkal menjen holnap az értékes idő.

Épp a kártyával nyíló ajtóval szerencsétlenkedtem, amikor Alden hangja ütötte meg a fülem.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó társaság lesz a közelemben- nem láttam, de biztos voltam benne, hogy pimasz mosoly ült ki az arcára.

- Nagyon örülök, hogy pont te leszel a szemben lévő szobában, legalább közelebb tudhatlak magamhoz- dobtam fel azt a bizonyos labdát. Ő lazán ellökte magát a faltól, aminek eddig támaszkodott, és a lehető legközelebb lépett hozzám, a derekamnál fogva magához húzott még azt a minimális, köztünk maradó távolságot is megtörve. 

- Lehetek közelebb is- suttogta mosolyogva, én pedig egyre szaporábban vettem a levegőt, kirázott a hideg az érintésétől és a fülemben hallottam az egyenletesen áramló vér dobogását. Képtelen voltam reagálni a helyzetre, ő pedig elégedetten konstatálta, hogy sikerült leütnie az igencsak magasra dobott labdát, és most az egyszer meg tudott fogni és nem tudtam még frappánsabban reagálni a szituációra- gyere, elviszlek a laborhoz, béreltem autót- engedett el, és láttam rajta, hogy legszívesebben elröhögné magát.

- Ezt csak azért fogadom el, mert visszatartod a nevetésed- indultam meg a lift felé, majd megnyomtam a gombot.

- Sokáig kellett gondolkodnod ezen- elevenítette fel az előbb történteket- de legalább most az egyszer nekem is lehetett sikerélményem.

- Élvezd ki- vágtam oda csípőből, majd beszálltunk a liftbe. A felvonóból kilépve a recepcióhoz mentünk, hogy leadjuk a szobákhoz tartozó kártyákat, amikor valami számomra igazán rémisztőt láttam meg a kulcstartó falon. A 325-ös szoba Joseph Becker nevéhez tartozott, az pedig éppen csak egy emelettel van feljebb az enyémnél. Tovább akartam nézelődni, de Alden a kezemet megragadva elrángatott a pulttól én pedig kábán mentem utána.

A laborban már vártak minket, több kutatót ismertem már, kit azért, mert már dolgoztunk velük korábban, vagy épp azért, mert elismert emberek és többször szerepeltek valahol a médiában. A két csapat gyorsan összeszokott, és zökkenőmentes ment a közös munka. 

- Ez hosszú délelőtt volt- ültem le az egyik székre Alden mellé,

- Gyere el velem ebédelni- állt fel- tudok egy jó helyet itt, a szomszéd utcában van, csak öt perc séta.

- Rendben- bólintottam, ő pedig a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.

Az ajtóban illedelmesen előreengedett, majd kiléptünk az utcára. Meglehetősen hideg szél fújt, így fázósan húztam össze magamon a kabátomat.

- Mondtad, hogy nagyon szereted az indiai kaját, és itt van egy étterem nem messze. Többször jártam már itt, és oda mindig betérek. Gondoltam megmutatom neked is- fordult felém, én pedig csodálkozva néztem rá. Borzasztóan jól esett, hogy ennyire figyel rám.

Az étteremben egy bejárathoz közeli asztalhoz foglaltunk helyet, és vártunk a pincérre  Miközben beszélgettünk, egy alakra lettem figyelmes a hátsó asztaloknál, aki eszelősen méregetett.

- Blair, minden rendben? - simogatta meg a csuklómat Alden, ezzel visszazökkentve a valóságba.

- Persze, persze- ráztam meg a fejem, megpróbálva elhesegetni a rossz gondolataimat. Közben megérkezett a pincér is, és le tudtuk adni a rendeléseinket.

Épphogy befejeztük a étkezést, amikor Alden telefont kapott. Miután letette, az enyémbe fúrta tekintetét, ami engem kicsit zavarba hozott.

- Sajnos nekem mennem kell, de fizetek, maradj ameddig szeretnél- állt fel az asztaltól és hozzám hajolva egy puszit adott a homlokomra, amitől én rögtön elpirultam. Ő halvány mosolyra húzta a száját, majd megfordult és a pénztárhoz ment, hogy kifizesse az ebédünket. Úgy döntöttem nincs értelme tovább maradnom, de mielőtt távoztam volna, a mosdók felé vettem az irányt. A női illemhelyből kilépve, valaki erősen megragadott hátulról. Erősen szorította a csuklómat, én pedig hiába próbáltam megfordulni, hogy szembenézhessek a támadómmal, ő ezt nem engedte. De amint megszólalt, be tudtam azonosítani, és azonnal kivert a víz.

- Azt hiszed, magadat meg tudod védeni? Múltkor csak azért úsztad meg, mert ott volt a kis barátod!  De most nincs itt a kis mocsok. Tudom, hogy ti csempésztetek a vodkába metil-alkoholt, hisz te értesz ezekhez- kiabálta Joseph.

- Aldent ne vedd a szádra!- ordítottam a könnyeimmel küszködve. Sikerült kiszabadulnom a szorításából, és megindultam az ajtó felé. Ő utánam sietett, de volt még annyi lélekjelenlétem, hogy erőből bevágjam az ajtót, ami így őt fejen találta. Kirohantam az étteremből, és a lehető leggyorsabban igyekeztem visszatérni a munkahelyemre.

Ma én vállaltam, hogy bezárok este munka után. Miután megbizonyosodtam róla, hogy senki sincs már itt, a mérgező anyagokat tároló szekrényhez léptem és kikerestem a számomra szükséges anyagot. Előkotortam az egyik kis fiókból a hozzátartozó kulcsot, és lekaptam a szekrény polcáról a warfarin tartalmú patkánymérget, és  a kabátom zsebének mélyére süllyesztettem néhány kis korongot.

A hotel recepcióján nem volt senki, így könnyen el tudtam csenni a hotel dolgozóihoz tartozó kártyát, ami minden szobát ki tud nyitni. Nem szórakoztam a lifttel, a lépcsőn sietősen vettem a lépcsőfokokat, hogy a második emeletre érjek. Beléptem a szobába, és az éjjeli szekrényen lévő gyógyszeres üvegbe beletettem néhányat a patkányméregből. Fehér, korong alakú tabletták. Nem fogja észrevenni. A recepción visszatettem mindent a helyére, és a saját szobámba mentem, majd videóhívást kértem a barátnőmtől, hogy elmeséljem neki a mai nap eseményeit.