Késő este értem haza a munkából, már este nyolc óra is elmúlt, amikor beléptem a lakásom ajtaján. Elfordítottam a kulcsot a zárban, a kabátomat pedig felakasztottam a helyére, a bakancsomat pedig bedobtam a szekrény aljába. Iszonyatosan fáradt voltam, így már nem igazán terveztem mást, mint hogy vegyek egy forró fürdőt, és megnézzek néhány részt a kedvenc sorozatomból majd aludjak egészen holnap reggelig. Rápillantottam a telefonomra, ekkor láttam, hogy még órákkal ezelőtt érkezett egy SMS-em egy mentetlen számról. Összehúzott szemmel nyitottam meg az SMS-t, majd elolvastam ami állt benne:
"Szia Blair, beszéltünk már korábban a drogprevenciós előadásokról, és ha neked nem gond, akkor holnap a reggeli órákban megtarthatnánk. Sean"
Gyorsan visszaírtam egy beleegyező választ, és a főnökömet is értesítettem, hogy holnap kicsit később megyek a megszokottnál. Épp Ro-nak szerettem volna telefonon elmesélni a történteket, aki többszöri hívás után is kicsengett, majd nem kapcsolhatót jelzet és csak a hangposta válaszolt. Ez kissé nyugtalanítóan hatott rám, úgyhogy jobbnak láttam ha elmegyek a barátnőmhöz. Már az utcába befordulva is láttam, hogy ég a lámpa az első emeleti lakás konyhájában. A kapukódot beütve kettesével szedve a lépcsőket felrohantam a házhoz, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt és kiszűrődött a lámpa gyér, halványsárga fénye. Soha nem hagyja nyitva az ajtót, biztos voltam benne, hogy itt van, vagy járt itt valaki. Kissé félve toltam beljebb az ajtót, és a látványtól teljesen halálra rémültem. A barátnőm a konyha fehér márványmintás csempéjén feküdt eszméletlenül, mellette pedig Sean térdelt, a hátához szorítva egy véráztatta felsőt.
- Jézusom, mi történt?- guggoltam le.
- Valaki betört ide, és a hátába szúrt egy késsel. Nem mély, de elég csúnyán vérzik.
- Joseph volt? - kérdeztem lényegretörően. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy erre rájöjjek. Hisz nem vittek el semmilyen értéket, és egyedül neki volt indítéka. Én viszont nem voltam itthon, csak Rowenán állhatott bosszút az én múltkori kis akcióm miatt. Sean nem válaszolt, csak rám nézett, én pedig ebből le tudtam szűrni a választ. Jelen esetben lenyeltem azt a mérhetetlen düht amit éreztem a gondok iránt és igyekeztem minden sérelmemet félretenni és Rora koncentrálni.
- Hívtál már mentőt? -tettem fel a kérdést.
- Nem, előtted pár perccel érkeztem.
Felálltam és előkerestem az előszoba szekrényben tartott elsősegély dobozból a kötszereket és a gézlapokat.
- Lásd el, én addig hívok mentőt- nyújtottam neki oda mindkettőt. Gyorsan beírtam a mentők számát, majd amint kapcsolták a diszpécsert, elhadartam a történteket, megadtam az adataimat és bediktáltam a címet. A mentők meglepően gyorsan kiérkeztek, de csak egyikünk mehetett vele.
- Menj csak- mosolyogtam Seanra. Én egyedül maradtam barátnőm lakásán. Ott mindent bezártam, majd én is hazamentem.
2018. december 8, kedd
Másnap reggel mondanom sem kell, kialvatlanul és fáradtan keltem. Percekbe telt, mire sikerült erőt vennem magamon és kimásztam az ágyból. Miután megfőztem életem egyik legerősebb kávéját és megittam elindultam felöltözni. A szekrényből az egyik kedvenc ruhadarabomat, egy kötött piros ruhát vettem fel, egy fekete harisnyával. Megkerestem a fekete, combig érő fekete műbőr csizmámat, a hajamat pedig lazán kontyba fogtam. Épp csak annyi sminket tettem magamra, hogy ne látszódjanak a tegnap éjszaka borzalmai, majd most az egyszer a Camillus felé vettem az irányt az autómmal. Megkerestem az alkalmazottak helyiségét, kiválasztottam egy olyan asztalt, ami úgy tűnt nem tartozik senkihez. Épp a táskámban matattam és a jegyzetfüzetemet kerestem, amibe előre vázlatosan megírtam az előadásom menetét, amikor zajra lettem figyelmes. Felnéztem, és a kétszárnyú nyitott ajtóban Joseph alakját láttam kirajzolódni. Megpróbáltam figyelmen hagyni, de a tenyerem egyre nyirkosabbá vált, a fülemben pedig erősödött az egyenletesen áramló vér hangja. Ahogy elhaladt mögöttem, lábával megpróbálta kihúzni az egyébként is instabil széket, nálam pedig itt telt be a pohár.
- Ne hidd azt, hogy mindent megtehetsz! - álltam elé, de ő csak gonoszan felnevetett.
- Én még mindig feljelenhetlek titeket gyilkossági kísérlet miatt, főleg téged, Blair! Nem két hülye 25 éves csitri fog eltenni láb alól, erre mérget vehetsz!- jegyezte meg cinikusan. Én a kezemet emeltem, hogy bemossak neki egyet, de ő gyorsabb volt, és a csuklómat megragadva a falnak lökött- Nem érted?!-ordította, és kezét a combom közé csúsztatta, amitől rengeteg emlék tört rám és a sírás kerülgetett, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy lerúgjam magamról, ezzel kibillentettem az egyensúlyától. Szerencsémre egy nevelő lépett be a helyiségbe így nem volt alkalma megint bosszút állni.
-Patkány- sziszegtem a fogaim között, úgy hogy csak ő hallja. Összeszedtem a holmijaimat és a gyerekekhez indultam. A folyosón összefutottam Seanal, és mivel még nem volt alkalmam Rowenával beszélni, tőle érdeklődtem állapotáról.
- Már jól van, ma már kiengedik, de még lábadoznia kell, így a héten helyettesítik. Ma már meglátogathatod- próbáltam némi mosolyt erőltetni az arcomra, és valóban örültem neki, hogy nem történt tragédia, de az előbbi jelenet miatt nem igazán volt felhőtlen az örömöm- valami baj van? Joseph..?- kezdte óvatosan.
- Valahogy számítottam rá, hogy nem fogja ennyiben hagyni, nem éri be azzal, ha egyikünknek tesz keresztbe- mondtam halkan- de én sem elégszek meg ennyivel- néztem fel a földről elszántan, majd beléptem a csoportom szobájába.
A laborba ebédszünet idején mentem vissza, ugyanis szerettem volna ismét keresni valamit a veszélyes anyagok között. A laborban soha nem ebédel senki, így tudtam, hogy lesz egy kis időm amit egyedül tölthetek és ezt szerettem volna kihasználni. Megkerestem a fiókban az üvegajtós szekrény kulcsát és végignéztem a polcon sorakozó anyagokat. Nagyon sokáig válogathattam, mert hirtelen meghallottam a kinti kapu jellegzetes hangját. Gyorsan lekaptam a benzolt a polcról és belecsúsztattam a köpenyem zsebébe. Próbáltam mindent visszatenni az eredeti helyére, és azt hittem lesz még annyi időm, hogy a barna kis üveget beledobjam a táskámba, de nem volt ilyen szerencsém. Alden belépett a labor ajtaján én pedig teljesen meglepődve és szerencsétlenül álltam ott a kémcsövek között, és tisztában voltam vele, hogy szimplán csak azért nem röhög ki, mert az illetlenség, egyenesen bunkóság lenne.
- Hiányoltalak reggel- tekerte ki a nyakából a vastag sálat, amin megcsillant néhány hópehely, ami a kinti időjárást jelezte.
- Igazán hízelgő, hogy ennyire megérint téged a hiányom- mondtam neki háttal állva és a saját kis teremet készítettem elő, amin dolgozni kívántam.
- Főleg mert egyedül voltam, talán tartalmasabb lett volna kettesben tölteni veled a délelőttöt- felelte kis pimaszsággal a hangjában- de még itt van előttünk a nap hátralevő része- vigyorgott, én pedig teljesen elpirultam és zavaromban nem is tudtam mit mondjak erre- haladtam kicsit a kutatással-váltott témát, és előkereste tálcát, amin dolgozott eddig. Én ezalatt elosontam a táskámhoz, és beledobtam a benzolt tartalmazó üveget. Visszaültem a háromlábú székre és vártam Aldent.
-Szóval- helyezte az óraüveget a mikroszkóp tárgyasztalára- találtam eddig ismeretlennek tűnő egységeket. Még csak szabad szemmel tudtam megnézni- mondta, én pedig belenéztem az elektromikroszkóp okulárjába
- Minden bizonnyal szerves molekulák-mondtam, miközben tanulmányoztam az apró kis sejtek részleteit. Viszont ennyiből nem lehet megmondani milyenek lehetnek. Kisebb részletekre lenne szükség és reakcióba kellene bevinni őket- álltam fel és kerestem néhány szükséges reagenst..
A nap hátralevő részre hasonlóan telt, inkább a munka körül forgott, és ezzel foglalatoskodtunk. Miközben leírtam az általam tapasztaltakat vetettem papírra, észrevettem hogy Alden közelebb ült, és engem néz.
- Mi az? -néztem fel a papírból nevetve, ő pedig csak halvány mosolyra húzta a száját.
- Jó nézni, ahogy dolgozol, eltökélt vagy- nevetett fel ő is
- Nézd, találtam valamit ami, érdekes lehet- böktem a tollal a mikroszkóp felé.
- Én tudok jobbat is- hajolt közelebb, és gyengéden megcsókolta ajkaim. Már ettől forgott velem az egész világ, Alden vállaiba kellett kapaszkodnom, hogy el ne ájuljak. Egy pillanatra eltávolodtunk egymásról. Az arcomat fürkészte, én pedig óvatosan elmosolyodtam ő pedig sejthette, hogy nem fogom elutasítani, és ismét megcsókolt. Én felálltam a székről, ő pedig a derekamat megfogva az asztalnak döntött. Nehezen engedett el, és utána még adott két apró puszit; egyet a nyakamra, egyet pedig a fülem tövébe.
- Nekem mennem kellene- suttogtam.
-Persze, nekem is- köszörülte meg a torkát, majd arrébb állt, hogy kiléphessek az ajtón.
Beleültem az autómba és hazafelé záporoztak rám az utolsó percek emlékképeinek sora, amelyre vagy elmosolyodtam, vagy éppen az életemben zajló zűrök miatt teljesen összezavarodtam és aggodalom fogott el. Este a konyhámból megláttam egy ismerős fekete Aston Martint, melynek fényszórói villogtak kettőt. Tudta, hogy látom, ezért nem csengetett fel. Én felhúzva a bakancsomat leszaladtam a ház elé. Alden az autó hátuljának lazán nekidőlve várt engem.
-Hát te?- tártam szét a karom értetlenül.
- Nem köszöntem el úgy, ahogy szoktam- közölte ezt úgy, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy ezért van itt.
- Elég hatásos volt a mostani-vágtam oda megrökönyödve, és közelebb léptem hozzá. Egészen közel húzott magához, jellegzetes illata, ami a parfümjével és az arcszeszével keveredett, teljesen megbódított és ha nem fog erősen, elájulok. Simogatta a hajam és megpuszilta a homlokom, az arcom és az orrom hegyét.
- Blair- fogta meg az állam, hogy teljesen szembe fordítson magával.
-Igen?- pillantottam rá. Szóra nyitotta a száját, de nem szólt semmit, majd elmosolyodott és egy apró csókot adott a felső ajkamra.
-Semmi- rázta meg a fejét- Jó éjt. Holnap találkozunk.
- Jó éjt- köszöntem el tőle és visszamentem a lakásba.
"Szia Blair, beszéltünk már korábban a drogprevenciós előadásokról, és ha neked nem gond, akkor holnap a reggeli órákban megtarthatnánk. Sean"
Gyorsan visszaírtam egy beleegyező választ, és a főnökömet is értesítettem, hogy holnap kicsit később megyek a megszokottnál. Épp Ro-nak szerettem volna telefonon elmesélni a történteket, aki többszöri hívás után is kicsengett, majd nem kapcsolhatót jelzet és csak a hangposta válaszolt. Ez kissé nyugtalanítóan hatott rám, úgyhogy jobbnak láttam ha elmegyek a barátnőmhöz. Már az utcába befordulva is láttam, hogy ég a lámpa az első emeleti lakás konyhájában. A kapukódot beütve kettesével szedve a lépcsőket felrohantam a házhoz, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt és kiszűrődött a lámpa gyér, halványsárga fénye. Soha nem hagyja nyitva az ajtót, biztos voltam benne, hogy itt van, vagy járt itt valaki. Kissé félve toltam beljebb az ajtót, és a látványtól teljesen halálra rémültem. A barátnőm a konyha fehér márványmintás csempéjén feküdt eszméletlenül, mellette pedig Sean térdelt, a hátához szorítva egy véráztatta felsőt.
- Valaki betört ide, és a hátába szúrt egy késsel. Nem mély, de elég csúnyán vérzik.
- Joseph volt? - kérdeztem lényegretörően. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy erre rájöjjek. Hisz nem vittek el semmilyen értéket, és egyedül neki volt indítéka. Én viszont nem voltam itthon, csak Rowenán állhatott bosszút az én múltkori kis akcióm miatt. Sean nem válaszolt, csak rám nézett, én pedig ebből le tudtam szűrni a választ. Jelen esetben lenyeltem azt a mérhetetlen düht amit éreztem a gondok iránt és igyekeztem minden sérelmemet félretenni és Rora koncentrálni.
- Hívtál már mentőt? -tettem fel a kérdést.
- Nem, előtted pár perccel érkeztem.
Felálltam és előkerestem az előszoba szekrényben tartott elsősegély dobozból a kötszereket és a gézlapokat.
- Lásd el, én addig hívok mentőt- nyújtottam neki oda mindkettőt. Gyorsan beírtam a mentők számát, majd amint kapcsolták a diszpécsert, elhadartam a történteket, megadtam az adataimat és bediktáltam a címet. A mentők meglepően gyorsan kiérkeztek, de csak egyikünk mehetett vele.
- Menj csak- mosolyogtam Seanra. Én egyedül maradtam barátnőm lakásán. Ott mindent bezártam, majd én is hazamentem.
2018. december 8, kedd
Másnap reggel mondanom sem kell, kialvatlanul és fáradtan keltem. Percekbe telt, mire sikerült erőt vennem magamon és kimásztam az ágyból. Miután megfőztem életem egyik legerősebb kávéját és megittam elindultam felöltözni. A szekrényből az egyik kedvenc ruhadarabomat, egy kötött piros ruhát vettem fel, egy fekete harisnyával. Megkerestem a fekete, combig érő fekete műbőr csizmámat, a hajamat pedig lazán kontyba fogtam. Épp csak annyi sminket tettem magamra, hogy ne látszódjanak a tegnap éjszaka borzalmai, majd most az egyszer a Camillus felé vettem az irányt az autómmal. Megkerestem az alkalmazottak helyiségét, kiválasztottam egy olyan asztalt, ami úgy tűnt nem tartozik senkihez. Épp a táskámban matattam és a jegyzetfüzetemet kerestem, amibe előre vázlatosan megírtam az előadásom menetét, amikor zajra lettem figyelmes. Felnéztem, és a kétszárnyú nyitott ajtóban Joseph alakját láttam kirajzolódni. Megpróbáltam figyelmen hagyni, de a tenyerem egyre nyirkosabbá vált, a fülemben pedig erősödött az egyenletesen áramló vér hangja. Ahogy elhaladt mögöttem, lábával megpróbálta kihúzni az egyébként is instabil széket, nálam pedig itt telt be a pohár.
- Ne hidd azt, hogy mindent megtehetsz! - álltam elé, de ő csak gonoszan felnevetett.
- Én még mindig feljelenhetlek titeket gyilkossági kísérlet miatt, főleg téged, Blair! Nem két hülye 25 éves csitri fog eltenni láb alól, erre mérget vehetsz!- jegyezte meg cinikusan. Én a kezemet emeltem, hogy bemossak neki egyet, de ő gyorsabb volt, és a csuklómat megragadva a falnak lökött- Nem érted?!-ordította, és kezét a combom közé csúsztatta, amitől rengeteg emlék tört rám és a sírás kerülgetett, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy lerúgjam magamról, ezzel kibillentettem az egyensúlyától. Szerencsémre egy nevelő lépett be a helyiségbe így nem volt alkalma megint bosszút állni.
-Patkány- sziszegtem a fogaim között, úgy hogy csak ő hallja. Összeszedtem a holmijaimat és a gyerekekhez indultam. A folyosón összefutottam Seanal, és mivel még nem volt alkalmam Rowenával beszélni, tőle érdeklődtem állapotáról.
- Már jól van, ma már kiengedik, de még lábadoznia kell, így a héten helyettesítik. Ma már meglátogathatod- próbáltam némi mosolyt erőltetni az arcomra, és valóban örültem neki, hogy nem történt tragédia, de az előbbi jelenet miatt nem igazán volt felhőtlen az örömöm- valami baj van? Joseph..?- kezdte óvatosan.
- Valahogy számítottam rá, hogy nem fogja ennyiben hagyni, nem éri be azzal, ha egyikünknek tesz keresztbe- mondtam halkan- de én sem elégszek meg ennyivel- néztem fel a földről elszántan, majd beléptem a csoportom szobájába.
A laborba ebédszünet idején mentem vissza, ugyanis szerettem volna ismét keresni valamit a veszélyes anyagok között. A laborban soha nem ebédel senki, így tudtam, hogy lesz egy kis időm amit egyedül tölthetek és ezt szerettem volna kihasználni. Megkerestem a fiókban az üvegajtós szekrény kulcsát és végignéztem a polcon sorakozó anyagokat. Nagyon sokáig válogathattam, mert hirtelen meghallottam a kinti kapu jellegzetes hangját. Gyorsan lekaptam a benzolt a polcról és belecsúsztattam a köpenyem zsebébe. Próbáltam mindent visszatenni az eredeti helyére, és azt hittem lesz még annyi időm, hogy a barna kis üveget beledobjam a táskámba, de nem volt ilyen szerencsém. Alden belépett a labor ajtaján én pedig teljesen meglepődve és szerencsétlenül álltam ott a kémcsövek között, és tisztában voltam vele, hogy szimplán csak azért nem röhög ki, mert az illetlenség, egyenesen bunkóság lenne.
- Hiányoltalak reggel- tekerte ki a nyakából a vastag sálat, amin megcsillant néhány hópehely, ami a kinti időjárást jelezte.
- Igazán hízelgő, hogy ennyire megérint téged a hiányom- mondtam neki háttal állva és a saját kis teremet készítettem elő, amin dolgozni kívántam.
- Főleg mert egyedül voltam, talán tartalmasabb lett volna kettesben tölteni veled a délelőttöt- felelte kis pimaszsággal a hangjában- de még itt van előttünk a nap hátralevő része- vigyorgott, én pedig teljesen elpirultam és zavaromban nem is tudtam mit mondjak erre- haladtam kicsit a kutatással-váltott témát, és előkereste tálcát, amin dolgozott eddig. Én ezalatt elosontam a táskámhoz, és beledobtam a benzolt tartalmazó üveget. Visszaültem a háromlábú székre és vártam Aldent.
-Szóval- helyezte az óraüveget a mikroszkóp tárgyasztalára- találtam eddig ismeretlennek tűnő egységeket. Még csak szabad szemmel tudtam megnézni- mondta, én pedig belenéztem az elektromikroszkóp okulárjába
- Minden bizonnyal szerves molekulák-mondtam, miközben tanulmányoztam az apró kis sejtek részleteit. Viszont ennyiből nem lehet megmondani milyenek lehetnek. Kisebb részletekre lenne szükség és reakcióba kellene bevinni őket- álltam fel és kerestem néhány szükséges reagenst..
A nap hátralevő részre hasonlóan telt, inkább a munka körül forgott, és ezzel foglalatoskodtunk. Miközben leírtam az általam tapasztaltakat vetettem papírra, észrevettem hogy Alden közelebb ült, és engem néz.
- Mi az? -néztem fel a papírból nevetve, ő pedig csak halvány mosolyra húzta a száját.
- Jó nézni, ahogy dolgozol, eltökélt vagy- nevetett fel ő is
- Nézd, találtam valamit ami, érdekes lehet- böktem a tollal a mikroszkóp felé.
- Nekem mennem kellene- suttogtam.
-Persze, nekem is- köszörülte meg a torkát, majd arrébb állt, hogy kiléphessek az ajtón.
Beleültem az autómba és hazafelé záporoztak rám az utolsó percek emlékképeinek sora, amelyre vagy elmosolyodtam, vagy éppen az életemben zajló zűrök miatt teljesen összezavarodtam és aggodalom fogott el. Este a konyhámból megláttam egy ismerős fekete Aston Martint, melynek fényszórói villogtak kettőt. Tudta, hogy látom, ezért nem csengetett fel. Én felhúzva a bakancsomat leszaladtam a ház elé. Alden az autó hátuljának lazán nekidőlve várt engem.
-Hát te?- tártam szét a karom értetlenül.
- Nem köszöntem el úgy, ahogy szoktam- közölte ezt úgy, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy ezért van itt.
- Elég hatásos volt a mostani-vágtam oda megrökönyödve, és közelebb léptem hozzá. Egészen közel húzott magához, jellegzetes illata, ami a parfümjével és az arcszeszével keveredett, teljesen megbódított és ha nem fog erősen, elájulok. Simogatta a hajam és megpuszilta a homlokom, az arcom és az orrom hegyét.
- Blair- fogta meg az állam, hogy teljesen szembe fordítson magával.
-Igen?- pillantottam rá. Szóra nyitotta a száját, de nem szólt semmit, majd elmosolyodott és egy apró csókot adott a felső ajkamra.
-Semmi- rázta meg a fejét- Jó éjt. Holnap találkozunk.
- Jó éjt- köszöntem el tőle és visszamentem a lakásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése