2018. december 9., szerda
Rémülten rontottam be a kórterem ajtaján és az ágyon zokogó barátnőmhöz futottam.
-Csinált valamit? -kérdeztem, és egyszerre tombolt bennem a düh és a félelem. Úgy éreztem, most már valóban kezdett túllépni egy határt az utóbbi időkben.
-Nem- rázta meg a fejét- de csak az volt a szerencsém, hogy ti megérkeztetek. Ha nem, biztos nem úsztam volna meg ennyivel- kezdett megint sírni.
- Ezt már mi sem hagyhatjuk annyiban- álltam fel az ágyról.
- Mit fogsz csinálni, Blair? - fordult felém.
- Azt nem árulhatom most el. De holnap ne várjátok a gondnokot, hogy dolgozni megy!- kiáltottam vissza és elhagytam az osztályt.
Rémülten rontottam be a kórterem ajtaján és az ágyon zokogó barátnőmhöz futottam.
-Csinált valamit? -kérdeztem, és egyszerre tombolt bennem a düh és a félelem. Úgy éreztem, most már valóban kezdett túllépni egy határt az utóbbi időkben.
-Nem- rázta meg a fejét- de csak az volt a szerencsém, hogy ti megérkeztetek. Ha nem, biztos nem úsztam volna meg ennyivel- kezdett megint sírni.
- Ezt már mi sem hagyhatjuk annyiban- álltam fel az ágyról.
- Mit fogsz csinálni, Blair? - fordult felém.
- Azt nem árulhatom most el. De holnap ne várjátok a gondnokot, hogy dolgozni megy!- kiáltottam vissza és elhagytam az osztályt.
Idegesen vágtam ki a kórház épületéből kivezető nehéz vasajtót. Mindig is tudtam, hogy Joseph elméje teljesen elborult, de azt nem bírtam elképzelni hogy ilyet tesz bárkivel. Ismét megfordult a fejemben, hogy talán mégis értesíteni kellene a hatóságokat, de mint mindig, most is elvetettem ezt az ötletet, hisz ha feljelentjük, akkor ő is be fog minket köpni, és szinte biztos hogy mi járunk rosszabbul, mert mindent elkövetne azért, hogy minél hosszabb időre dugjon minket rács mögé. Az autómmal a gondnok házához vezető útra kanyarodtam. A lehető legmesszebb tettem le az autót, hogy a lehető legkevésbé legyek gyanús és a táskámból előszedtem a benzolt tartalmazó üveget és egy keveset a lábtörlője alá öntöttem. Ha hazaérkezik, biztos igazán nagy élményben lesz része. Szószerint elájul majd tőle.
2018. december 10., csütörtök
A mai napom is úgy indult és telt mint általában szokott. Korán indultam munkába. Viszont kissé meglepetésként ért, hogy a főnököm is itt volt, aki ritkán tűnik fel itt. Csak abban az esetben látjuk, ha mindenkit érintő változás következik, vagy valakivel fontos megbeszélni valója van. Mellette egy fiatal lány ácsorgott, aki ránézésre nem tűnt amerikai állampolgárnak. Hosszú fekete haját lófarokba kötötte, arcára pedig egy hatalmas mosoly ült ki.
- Sziasztok, kérlek figyeljetek rám egy kicsit- kért szót Bill. Mindenki felnézett az asztaláról és az őszülő férfi irányába fordította tekintetét- szeretném nektek bemutatni Nadya-t. A Bostoni Egyetemről érkezett, a gyakorlatát nálunk fogja tölteni. Kérlek legyetek vele türelmesek, mivel indonéz származása miatt nehezen boldogul az angol nyelvvel. Jövő héten pedig a szombatot és a vasárnapot Kaliforniában töltjük, kicsit megtoldjuk az évzáró bulit a megszokottal ellentétben-mosolygott. Tudomásul vettük főnökünk szavait, a lány pedig nézelődni kezdett. Mindenkivel szóba elegyedett, engem különös módon került. Ezt nem igazán bántam, számomra zavaró volt ez a túlzott nyitottság.
2018. december 10., csütörtök
A mai napom is úgy indult és telt mint általában szokott. Korán indultam munkába. Viszont kissé meglepetésként ért, hogy a főnököm is itt volt, aki ritkán tűnik fel itt. Csak abban az esetben látjuk, ha mindenkit érintő változás következik, vagy valakivel fontos megbeszélni valója van. Mellette egy fiatal lány ácsorgott, aki ránézésre nem tűnt amerikai állampolgárnak. Hosszú fekete haját lófarokba kötötte, arcára pedig egy hatalmas mosoly ült ki.
- Sziasztok, kérlek figyeljetek rám egy kicsit- kért szót Bill. Mindenki felnézett az asztaláról és az őszülő férfi irányába fordította tekintetét- szeretném nektek bemutatni Nadya-t. A Bostoni Egyetemről érkezett, a gyakorlatát nálunk fogja tölteni. Kérlek legyetek vele türelmesek, mivel indonéz származása miatt nehezen boldogul az angol nyelvvel. Jövő héten pedig a szombatot és a vasárnapot Kaliforniában töltjük, kicsit megtoldjuk az évzáró bulit a megszokottal ellentétben-mosolygott. Tudomásul vettük főnökünk szavait, a lány pedig nézelődni kezdett. Mindenkivel szóba elegyedett, engem különös módon került. Ezt nem igazán bántam, számomra zavaró volt ez a túlzott nyitottság.
A mai nap után kissé fáradtan pakoltam be a kocsim csomagtartójába. Hirtelen valaki megállt mellettem, nem láttam az arcát, én pedig megijedtem. De azt a nevetést, ami feltört az illetőből, ezer közül is megismerem.
-Normális vagy?!- kiáltottam fel.
-Ne haragudj, azt hittem észreveszel-törölgette a könnyeit a nevetéstől.
- Ez egyáltalán nem volt vicces- motyogtam magam elé.
- Blair tényleg sajnálom- húzott közel magához, amitől én kezdtem megnyugodni.
- Tényleg ne csináld ezt, jó? -suttogtam. Mert nem mondhattam neki, de megfordult a fejemben, hogy Joseph utánam jön, és folytatja a gusztustalan játékait.
- Megígérem, hogy nem fogok- nézett mélyen a szemembe, és fülem mögé tűrt hajtincset- azért kerestelek, mert- köszörülte meg a torkát- ha lenne kedved, este átjöhetnél hozzám és vacsorázhatnánk együtt.
-Persze, nagyon szívesen- bólogattam, és próbáltam nem túl pszichopata módon kifejezni az örömömet.
Amikor hazaértem, lepakoltam a holmijaimat és beálltam a zuhany alá. A hideg időben teljesen átfagytam, és perceken keresztül csak áztattam magamat a forró vízben. Felvettem egy köntöst és a hálószoba gardróbszekrényéhez indultam, hogy keressek ma valami ruhát estére. A választásom végül egy fekete bőrszoknyára és egy fehér elegánsabb felsőre esett. Ehhez választottam még egy hozzáillő cipőt, a hajamat pedig egyszerűen kiengedtem. Gyalog mentem, mindössze 15 perc alatt mát oda is értem. Ahogy csengettem, már ajtót is nyitott.
- Gyere be! -invitált beljebb. Már jártam itt, de mindig lenyűgözött, mennyire ízlésesen volt berendezve a lakása. Miután megvacsoráztunk egy meleg takaróba bújva ültünk ki az erkélyre, és a még vacsorához töltött rosè-t iszogattuk. Engem pedig megnyugtatott a közelsége, biztonságban éreztem magam mellette. Viszont emellett jóleső izgatottság fogott el.
- Már nagyon sok mindent elmondtam...-kezdtem
-És mi van a családoddal? Soha nem meséltél róluk- kérdezte, rátapintva ezzel a számomra legfájdalmasabb és leggyötrelmesebb pontra, illetve szakaszra az életemben. Vettem egy nagy levegőt, majd a poharat az előttünk lévő dohányzóasztalra helyeztem, hogy belekezdjek egy hosszú mesélésbe.
- Szörnyű gyerekkorom volt. Anyám ezt mindig igyekezett leplezni, óvott mindentől, féltett, mert én voltam neki egyedül ami valamiféle boldogságot hozott az életembe. Így a lehető legszorosabb kapcsolatot alakítottam ki vele, pedig nagyon kicsi voltam még akkor. Így talán nem is fogtam volna fel, hogy nekem mennyire rossz a sorsom. Viszont apám elérte, hogy ezt érzékeljem. Fiatal kora ellenére már olyan erős alkoholizmus alakult ki nála, hogy a legtöbb ezzel foglalkozó szakember megdöbbent rajta. Idővel már a drogokat sem vetette meg, bár józanon sem volt kimondottan jó ember, sőt talán csak az általános tünetek mutatták hogy épp részeg-e, be van állva vagy tiszta. Ettől függött, hogy éppen hogy bánik velünk- sütöttem le a szemem és tekintetem a padlóra szegeztem. Alden letette a piát az asztalra, és bátorítólag megszorította a kezemet, amitől én azonnal zavarba jöttem- függetlenül az állapotától, képes volt mind a kettőnket fél holtra vernie, már csak egy félreértelmezett pillantás miatt, vagy éppen azért mert neki ilyen kedve volt. Én megmenekültem a haragjától...anyám sajnos nem. Apámat börtönbe zárták, én árvaházba kerültem 4 évesen, azóta pedig azt sem tudom él-e még vagy valaki megbosszulta tettét a börtönben. Az árvaházi éveimben történtek jók is rosszak is. Ott ismertem meg a legjobb barátnőmet, viszont meg kellett küzdenem a perverz gondnok okozta szörnyűségekkel is. 13 évesen nevelő szülőkhöz kerültem, de egy ennyi idős gyereket már nehéz új családba szoktatni és sosem tudtak igazán a lányukként kezelni. Nem volt náluk rossz dolgom, sőt, de soha nem néztünk egymásra családtagként így nem is tartom velük a kapcsolatot.
- Tudom, ilyenkor a legrosszabb a szánakozás, de...-kezdte.
-Hagyd, már elfogadtam, hogy ez így alakult- legyintettem- már felnőtt ember vagyok, új életet kezdtem-nyúltam a poharam után és belekortyoltam. Futólag az órámra pillantottam. Már hajnal egy órát mutatott. Nagyon elbeszélgettük az időt- Nekem viszont mennem kell- álltam fel.
-Hazakísérlek-pattant fel rögtön.
-Hazatalálok magamtól is-utasítottam vissza az ajánlatát.
-Ilyenkor már ne nagyon sétálj egyedül-válaszolt komoran. Furcsa volt a viselkedése. Máskor határozott, magabiztos most hirtelen visszafogott lett. Míg hazakísért, nem igazán szóltunk egymáshoz. Most az egyszer a szoros ölelés és a puszi is elmaradt elköszönéskor. Kissé csalódottan és elszontyolodva léptem be a lakásom ajtaján. Egy gyors zuhany után átvettem a pizsimet és miután befeküdtem az ágyba, el is nyomott az álom.
2018. december 19., szombat
Az elmúlt nap eseményei miatt kissé keserű szájízzel ültem fel a repülőre. Joseph napok óta nem csinált semmit, amit talán jó jelnek vehetünk, de ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi van, ha valami sokkal durvább tettre készül, ami akár tragédiával is végződhet. Aldennel napok óta nem beszéltem, és attól félek, nagyon elszúrtam azzal, hogy beavattam a múltamba. Egyedül csak Rowenára számíthatok, viszont ő nem jöhet velem, és egyedül kell valahogy túlélnem ezt a napot.
2018. december 20., vasárnap
A hétvége egész jól telt viszont már a kezdetektől annyira bosszantott ez az indonéz lány, mintha már legalább egy hetet együtt töltöttünk volna előzőleg. Már laborban is bebizonyosodott hogy igencsak szeret beszélni, annak ellenére hogy az angol nem az erőssége, de nem igazán vettem róla tudomást. De vasárnap estére már zavart hogy mindenhol ott van, hogy mindenkivel jóban akart lenni. Akárhányszor megláttam, mindig valakinek dumált valamit, legtöbbször Aldennek. Valamiért ez roppant mód irritált és nem hagyott nyugodni ennek a gondolata. Nem értettem hogy mit beszélt, de talán azért mert igyekeztem teljesen ignorálni, és így nem sikerült kivennem a szavakat. Vacsora után kimentem a mólóra, hogy gyönyörködhessem a tiszta égbolt nyújtotta szépséges látványban. Teljesen elmerültem a gondolataimban, tekintettem a csendes vizet pásztázta, amin visszatükröződött a csillagokkal teli ég. Hirtelen megjelent mellettem valaki, egy számomra igen ismerős személy. Leült mellém, úgy tűnt, valamit nagyon figyel, folyamatosan a háta mögé bámult, majd felém fordult.
2018. december 20., vasárnap
A hétvége egész jól telt viszont már a kezdetektől annyira bosszantott ez az indonéz lány, mintha már legalább egy hetet együtt töltöttünk volna előzőleg. Már laborban is bebizonyosodott hogy igencsak szeret beszélni, annak ellenére hogy az angol nem az erőssége, de nem igazán vettem róla tudomást. De vasárnap estére már zavart hogy mindenhol ott van, hogy mindenkivel jóban akart lenni. Akárhányszor megláttam, mindig valakinek dumált valamit, legtöbbször Aldennek. Valamiért ez roppant mód irritált és nem hagyott nyugodni ennek a gondolata. Nem értettem hogy mit beszélt, de talán azért mert igyekeztem teljesen ignorálni, és így nem sikerült kivennem a szavakat. Vacsora után kimentem a mólóra, hogy gyönyörködhessem a tiszta égbolt nyújtotta szépséges látványban. Teljesen elmerültem a gondolataimban, tekintettem a csendes vizet pásztázta, amin visszatükröződött a csillagokkal teli ég. Hirtelen megjelent mellettem valaki, egy számomra igen ismerős személy. Leült mellém, úgy tűnt, valamit nagyon figyel, folyamatosan a háta mögé bámult, majd felém fordult.
-Blair, kérlek segíts lerázni, egész nap beszél nekem, én meg azt sem értem mit mond csak idétlenül bólogatok meg vigyorgok- magyarázta hadarva.
- Pont úgy néztél ki mint akit nem érdekel- nevettem fel kínosan, de éreztem hogy a hangom nagyon sok gúnyt és dühöt éreztetett a mellettem ülő férfival- Basszus, annyira nem értelek. Néha túlságosan pimasz vagy, eljátszod hogy könnyen meg lehet ingatni a magabiztosságodat aztán engem hozol zavarba. Egyszer úgy csinálsz mintha lehetne köztünk több is, mint barátság, puszilgatsz, ölelgetsz és múltkor meg is csókoltál. Mintha a barátnőd lennék pedig nem vagyok az, sajnos- sóhajtottam fel- utána meg teljesen eltávolodsz tőlem, nem szólsz hozzám és úgy csinálsz mintha idegen lennék. Van elég bajom így is, komolyabb, nem kell, hogy olyan problémákat zúdíts a nyakamba amit tiniként tapasztaltam utoljára igazán! -fakadtam ki. Felálltam, hogy visszainduljak a szobámba, de megragadta a kezem és visszatartott.
- Ne csináld Blair, azt se tudom hogy kell kiejteni a nevét, engem olyasvalaki érdekel, akinek tudom a nevét, akit sikerül megértenem és egyáltalán érdekel hogy mit beszél!- nézett mélyen a szemebe.
-Ezt most nekem szántad? Mindezek után megteszed azt, napok óta hozzám sem szólsz, levegőnek nézel, csak akkor szólsz hozzám ha nagyon muszáj. Akkor most hirtelen miért kellene neked az én segítségem? - kérdeztem hitetlenkedve.
-Blair. Mit gondolsz kinek? Miután megtudtam mi történt veled, nem tudtam hogyan közeledjek, hogyan reagálnál rá. De az az igazság hogy, attól a perctől kezdve tetszettél mikor először elkezdtem nálatok dolgozni. Csodáltam, hogy ennyi áldozatot képes vagy hozni a munkád iránt, hogy makacsul ragaszkodsz a saját kutatásodhoz, nem hagyod hogy más esetleg megszerezze magának a sikerrel járó hírnevet. Tudom, hogy mennyire utálod amikor mással együtt kell dolgoznod, de te mégsem hisztiztél és alkalmazkodtál hozzám. Akármennyire próbáltalak kibillenteni abból a nyugodt és hidegvérű személyiségedből, nem sikerült. Amikor elejtetted a kémcsövet, akkor simán visszaszóltál valami frappánsat hogy kicsit megtörd azt az önbizalmat amit mások felé mutatok. Nem véletlen volt hogy minden alkalommal, amikor hazakísértelek, megöleltelek és megpusziltalak... és a csóknak is volt jelentősége- egyre közelebb jött hozzám, gyengéden megsimogatta az arcom és maga felé fordítva megcsókolt. Hirtelen felfogni sem tudtam a tettét, de azonnal visszacsókoltam. Miután elengedett, szorosan magához ölelt és mélyen a szemembe nézett.
-Blair. Mit gondolsz kinek? Miután megtudtam mi történt veled, nem tudtam hogyan közeledjek, hogyan reagálnál rá. De az az igazság hogy, attól a perctől kezdve tetszettél mikor először elkezdtem nálatok dolgozni. Csodáltam, hogy ennyi áldozatot képes vagy hozni a munkád iránt, hogy makacsul ragaszkodsz a saját kutatásodhoz, nem hagyod hogy más esetleg megszerezze magának a sikerrel járó hírnevet. Tudom, hogy mennyire utálod amikor mással együtt kell dolgoznod, de te mégsem hisztiztél és alkalmazkodtál hozzám. Akármennyire próbáltalak kibillenteni abból a nyugodt és hidegvérű személyiségedből, nem sikerült. Amikor elejtetted a kémcsövet, akkor simán visszaszóltál valami frappánsat hogy kicsit megtörd azt az önbizalmat amit mások felé mutatok. Nem véletlen volt hogy minden alkalommal, amikor hazakísértelek, megöleltelek és megpusziltalak... és a csóknak is volt jelentősége- egyre közelebb jött hozzám, gyengéden megsimogatta az arcom és maga felé fordítva megcsókolt. Hirtelen felfogni sem tudtam a tettét, de azonnal visszacsókoltam. Miután elengedett, szorosan magához ölelt és mélyen a szemembe nézett.
-Rohadt fontos lettél nekem, és nem szeretném elcseszni.- mondta ki kissé határozatlanul, én pedig felnevettem.
- Néha annyira vicces amikor meg tudom törni az egódat- nevettem tovább- Ő nem szólt semmit, csak gyengéden belepuszilt a hajamba. Hajnalig bámultuk a vizet, majd amint már kissé hűvössé vált az idő, visszamentünk a hotelbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése