Karácsony reggele pont olyan volt mint ahogy vártam. Az ablakon kinézve mindent beborított a hó és gyönyörű látvány tárult elém. Csodálatos napnak ígérkezett a mai. Az erkélyemet teljesen beborította a vastag hótakaró így a konyhában ittam meg a reggeli kávémat, miközben rágyújtottam ,megnyitottam egy picit az ablakot, hogy a füst könnyen távozhasson. Teljesen a gondolataimba merültem amikor kopogtak az ajtómon. A hideg végigfutott a hátamon, ha a múltkorira gondoltam. A sebem még közel sem volt begyógyulva, de lelkiekben sokkal nagyobb volt a fájdalom, mint az a szúrás a hátamon. Sokszor megfordult a fejemben, hogy talán rossz és hirtelen döntés volt belevágni ebbe, de már késő. Ha a rendőrséghez fordulnánk, mi sem úsznánk meg szárazon. A második -vagy kitudja már hanyadik- kopogásra az ajtóhoz sétáltam és kinéztem. Sean állt az ajtóban így rögtön beengedtem. Azonnal magához vont és szorosan megölelt, ami bár nagyon jó érzés volt, sziszegve toltam el magamtól.
-Óh, a hátad! Elfelejtettem, ne haragudj!-mosolygott csábosan, amitől persze rögtön elpirultam. Nevetve beljebb lökött a lakásban, és közben apró csókokat lehelt az ajkamra.
-Aranyos vagy ilyenkor! Boldog első közös karácsonyt Ro!
-Neked is! Bár boldogabb lenne a borzalmas körülmények nélkül. Ne haragudj, hogy belerángattalak ebbe az őrültségbe. -néztem fel rá szomorúan miközben a mellkasának támasztottam mindkét kezem. Válaszként óvatosan átölelte a derekam, figyelve hogy nehogy megint fájdalmat okozzon az érintése.
-Bármiben követlek! -húzta a száját félmosolyra.-Indulhatunk?
Amikor beértünk a Camillusba az iroda felé indultunk és Sean elég lelkes volt. Ugyanis az intézmény rengeteg adományt kapott Karácsonyra, amiből a gyerekek ajándékát állták. A maradék pénzből pedig Sean az épület további újítását tervezte. Az iroda fele a személyzet több tagjával is találkoztunk de valami nagyon furcsa volt.
-Boldog karácsonyt! -szóltam oda az egyik velünk szemben érkező nevelőnek aki lesütötte a szemét és valami köszönöm félét motyogott. Összehúzott szemöldökkel bámultam utána miközben Sean szorosan fogta a kezem.
-Láttad ezt? Mi bajuk? Ma mindenki olyan furán néz ránk. -fordultam felé.
Bementünk és én leültem egy székre és vártam, hogy Sean előszedje a terveket a széfből. Sean asztalán lévő kupit tanulmányoztam és elhatároztam , hogy segítek neki rendet rakni amikor egy cifra káromkodás hagyta el Sean száját.
-Mi a baj? - felálltam és oda mentem hozzá.
-Az nem lehet Sean, csak te tudod a kódot! -ebben a pillanatban kopogtak az iroda ajtaján. Az egyik nevelő volt az, aki Sean jobb keze egyben, segít neki a pénzügyekben is.
-Sean, beszélhetnénk?-elindultam kifele, ugyanis úgy tűnt bizalmas dologról van szó- Maradj Ro!
-Azt pletykálják, hogy eltűnt a pénz. Sőt a gondnok mindenfelé azt terjeszti, hogy ti ketten nyúltátok le. Ami persze tudom, hogy nem igaz. De...Tényleg eltűnt?
-Joseph? Joseph mondja ezeket? Ohh, Sean! Hát ő vitte el! -kiáltottam teljesen kikészülve.
-Miért vitte volna el pont ő?-vonta fel a szemöldökét Bill.
-Ez...-kezdte Sean de félbeszakítottam mielőtt valami olyat mond a jelenlegi állapotában amit nem kellene.
-Ez személyes ügy. Tudod, hogy itt nőttem fel...Velem van baja, volt néhány konfliktusunk és néha elszalad vele a ló. Majd én megoldom oké? Beszélek vele.
Miután Bill elment elvettem a táskám és a kijárat felé indultam.
-Mégis hová mész?-fogta meg a karom Sean.
-Beszélni Josephel mégis hova? Ez a gyerekek pénze! Ez már sok, sok szart csinált már végig velünk de ez már több mint felháborító.
-Veled megyek!
-Jó, de én beszélek! -Sean felhúzta a szemöldökét majd elnevetve magát védekezően tartotta fel mindkét kezét.
Körbenéztünk az épületben, és végül az ebédlő körül pillantottuk meg. Sean elindult felé, de én a kezem elé tarva hirtelen megállítottam őt.
-Új ötlet. Most itt van, még sokáig nem is lesz otthon. Szét kellene néznünk nála. Biztosan otthon van a pénzt, annyira nem hülye, hogy a Camillusban hagyja.
-Az betörés nem? -nézett rám aggódva .
-Mi az nekünk már... - nevettem fel keserűen. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk tartani.
-Hát jó, de akkor siessünk! - ragadta meg a karom és egész az autóig el sem engedte.
-Tudod, lehet az én ötletem volt, de mégse tűnik már annyira jónak.
-De az, nyugi nem lesz semmi baj. Nézd, Ro ezek a gyerekek fontosak nekem, elértem, hogy jó kapcsolatban legyek velük és az itt dolgozókkal. Nem hagyom, hogy mindent tönkre tegyen. Azt sem, hogy tégen bántson. A múltkori eset.. . amit a kórházban akart...-nehezére esett a szavak megformálása így a vállára helyeztem a kezem és gyengéden simogattam.
-Nem kell róla beszélnünk, én sem akarom - apró könnycseppek jelentek meg az arcomon, de igyekeztem villámgyorsan eltüntetni őket. Tudom mennyi haragot keltett benne az akkor történt dolog és tudja, hogy bennem meg mély nyomott hagyott. De ha beszélünk róla , akkor nem tűnik el a fejemből Joseph képe , sem az alkoholos leheletének a bűze. A gyomrom émelyegni kezdett, így gyorsan kinyitottam egy picit az ablakot.
-Egyszer kell... tudod, hogy én itt vagyok nem? -ránéztem, majd a tájat kezdtem bámulni- Ro!?-felém nézett egy pillanatra és elkaptam a tekintetét. Bízom ebben az emberben, sokkal jobban mint gondoltam volna.
-Igen!-mosolyogtam rá, teljesen őszintén.
Nem sokkal késöbb megérkeztünk Joseph házához. Úgy éreztem magam mint egy gyenge horror filmben. A ház maga hatalmas volt, valamikor élénk kék lehetett de ma már csak halványan látszik a színe. Az évek lekoptatták a festéket, a tető állapotában is találni némi kivetnivalót. Az udvar elhanyagolt, mindenféle ócskaság szanaszét hevert. Az óriási tornácon csupán egy pad tétlenkedett, körülötte legalább két tucat sörösüveggel. Sean rám nézett én meg bólintottam. A ház méretéből ítélve gyorsnak kell lennünk. Az első ajtó zárva volt, de a hátsó ajtón könnyen bejutottunk. Elővettem a telefonom és az órámra pillantottam, hogy tudjuk mennyi időnk is van. Belülről sem nyújtott a ház sokkal jobb látványt, az alkohol áporodott szaga lengte be a levegőt és csupa kosz volt minden. Az emeletre vezető lépcsőt teljesen belepte a kosz, így arra következtettünk , hogy lent kezdjük.
Sean belátása miszerint Joseph csak a ház nagyon kis szegletét használja; igaz volt. Csupán a konyha, a földszinti fürdő és az egyik háló nézett úgy ki, hogy használatban van. Sean a hálóban keresgélt míg én úgy döntöttem felmegyek, ugyanis lennt semmit sem találtam. Az első lépcsőfok hatalmasat reccsent alattam és hirtelen Sean szólított Joseph undorító hálojábak mélyéről.
-Hulyébb mint gondoltam!-mászott ki az ágy alól egy táskával, majd leült és számolgatni kezdte .
-Ez az?
-Igen, pontosan ugyanannyi van. Részemről mehetünk!- tápászkodott fel miközben a pólóját seperte le a portól.
Előre engedett, én meg hirtelen megbotlottam a padló egyik kiálló deszkájában és teljesen kiterültem.
-Nem hiszem el, Ro!-vetett oda tekintetét Sean- Jól vagy?
-Persze. Már megszoktam... -felálltam a földről és eljöttünk a házból.
Később Sean összehívott mindenkit és elmondta, hogy a pénz megvan, csupán egy félreértés történt. A nap vége felé úgy döntöttem, hogy felhívom Blairt és beszámolok neki a történtekről. De a telefonomat sehol sem találtam, már egy órája járkáltam a Camillusban és a telefont kerestem, amikor felmentem Seanhez is, hogy nincs-e ott.
-Mikor használtad utoljára? -közben magához vont.
-Nem tudom... azt hiszem, hogy... -a felismerés villámként hasított belém.
-Basszus Sean, Joseph házában....Kieshetett amikor leestem- Sean arcáról eltűnt a kaján vigyor, ami végig ott volt az arcán mióta bejöttem.
-Vissza megyek érte, oké?
-Nem, maradj. Szenteste van, a gyerekeknek ma itt van rád szükségük. Add a telefonod, felhívom Blairt. Majd vele elmegyek. Joseph úgyis itt lesz egy darabig.
-Nem tetszik ez nekem, inkább én .
-Maradj! - adtam egy gyengéd csókot az ajkára és elmosolyodtam.
-Oké, de ha valami van hívjatok, Blair vigyen mobilt!
Bolintottam és elengedtem őt .
-Vigyázz magadra!
-Mint mindig! -a kijelentésemre Sean hangosan felnevett.
Az autóban ülve Blairt még mindig az szórakoztatta , hogy képes voltam elhagyni a telefonom Jospeh házában.
-Ne nevess, ez nem épp egy mulatságos pillanat. Elestem, és nem eléggé fáj mindenem , az sem segített. Szóval hagyj. Itt vagyunk!
-Rowena, ez roszabb mint mondtad-nézett körül.
-Este valóban ijesztőbb... na mindegy siessünk, nem tudom Joseph mennyire karácsonyi ember, bármikor eljöhet. Világíts! -majd bementünk a házba. Először ott néztünk körül ahol elestem, de a földön nem volt.
-A kanapé alatt nézd meg Blair, a hátam miatt nem igen vagyok most hajlékony.
-Hát persze!-rám nézve grimaszolt egyet majd fintorodva lehajolt és benézett az ágy alá.
-Ah, fújj. Undorító mik vannak itt. De a jó hír , hogy a telefonod is.
Alden
A szenteste egész délutánját annak szenteltem, hogy a lehető legalaposabban előkészüljek az estére. Megbeszéltük Blairrel, hogy az estét együtt töltjük, ezért szerettem volna meglepni egy általam készített vacsorával. Miután végeztem az utolsó simításokkal is, fáradtan dőltem le a nappaliban lévő heverőre. Kis idő elteltével rápillantottam az órára. Blair még sehol sem volt. Többször hívtam, de egyszer sem vette fel a telefont. A sokadik kicsengésre végre felvette, de egy férfi szólt bele a telefonba.
-Alden? Blair barátja vagy?-kérdezte, de hangja rémültnen tűnt ami meglehetősen megijesztett.
-I-igen-hebegtem.
-Nagy baj van, mondj egy címet és és odamegyek. Segítened kell.
-Rendben-nyeltem egy nagyot majd bediktáltam a címet. Kimentem a ház elé, és vártam, hogy begördüljön elém egy autó. Megláttam a lassító járművet és közelebb sétáltam az úthoz, hogy rögtön be tudjak szállni.
-Sean-nyújtott nekem kezemet a srác-amit el is fogadtam. Rowena barátja vagyok, és van egy olyan érzésem, hogy a lányok óriási bajban vannak.
-Miről beszélsz? - fordultan felé, miközben izzadó kezemet ökölbe szorítottam. Sean sóhajtott.
- A lányok bosszút szeretnének állnj egykori zaklatójukon, talán gyilkosságba is torkollhat a tervük. De Joseph Becker nem hülye és egy vadállat, és nagyon aggódom, hogy lebuktak és fordítva sült el a dolog.
Csak ültem az anyósülésen és bámultam ki a szélvédőn. Mindenféle érzések kavarogtak bennem. Dühöt éreztem a gondnok iránt, mert tudom mit művel Blairrel gyerekkorában. Zavarodottságot, mert nem tudtam mit gondoljak a gyilkossági szándékról. Talán megérdemli, de mégis egy emberéletről van szó. Ezek mellett ott motoszkált egy kis gondolat, hogy miért ilyen ismerős nekem ez a név. Majd amikor negálltuk egy igen régi és rosszállapotban lévő ház előtt, erősen téptem fel a kocsi ajtaját és berohantam a házba.
-Alden, várj meg! - kiálltott utánam Sean.
Felkaptam a hozzám legközelebb eső tárgyat ami jelen esetben egy üres vodkásüveg volt és beléptem a hálóba. Amit ott láttam nem igazán tudta befogadni a gyomrom az undorító szagok miatt, illetve az eszméletlen lányok látványa.
-Joseph!-ordítottam rá.
A gondnok lassan megfordult majd gúnyos mosolyra húzta a száját.
-Magát is látni erre felé, Mr. Bowman-mondta nyájasan.
-Mindig is tudtam, hogy rajtad nem kehet segíteni szimpla orvosi kezeléssel. Pszichopata vagy! Az egy dolog, hogy az én életem próbáltad megkeseríteni. De ahhoz, akit szeretek egy ujjal se merj hozzányúlni!
- Nem tud engem megakadályozni semmiben!-üvöltötte és megindult felém. Én egy gyors mozdulattal kivédtem és fejbevágtam ő pedig ájultan esett a földre.
-Blair-léptem hozzá. Lassan kezdett magához térni. Joseph még nem kelt fel, így elhagytuk a helyesigét a lányokkal a karjainkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése