18. fejezet

2019. január 27., szerda. 
Körülbelül reggel 7 óra tájékán ébredhettem fel, ugyanis a kórterem vékony falai korántsem szürték meg a folyosón tevékenykedő kórházi dolgozók zajongását, akik a napi első, azaz a reggeli vizithez készülődtek. Az állapotom az orvosok szerint stabil, de muszáj még benn maradnom, további megfigyeléskre, annak érdekében, hogy makkegészségesen hagyhassam el ezt a helyet. Azt, hogy még mindig nem voltam 100%-osan gyógyultnak mondható, azt is jelezte, hogy időnként iszonyatos fejfájások törtek rám amelyeket szédülések kísértek, és az ütések helyére, amelyeket kék-; zöld- és néhol lila zúzódás nyomok jeleztek, iszonyatos, kínzó, éles fájdalom nyilalt, ezeket csak a kórházban kapott fájdalomcsillapítók tudtak valamelyest enyhíteni. Miután megkaptam a mai adag gyógyszereket, kicsit szundítani akartam, mivel nem aludtam túl jól, és a gyógyszerek miatt eléggé elálmosodtam, az érzékszerveimet is eltompultak. Már majdnem mélyen aludtam, amikor a tarkómon egy hideg, csőszerű valamit éreztem. A szemeim abban a pillanatban kipattantak, és moccani sem mertem. Az orromat egy alkoholos lehellett bűze csaptam meg, és rögtön tudtam, ki áll itt mögöttem.

- Túl messzire mentetek Blair, és most meg fogjátok tudni, hogy mi annak a következménye, ha velem próbáltok kiszúrni- suttogta a fülembe Joseph- Ha nem akarod, hogy megöljelek, most szépen velem jössz- nem tudtam mit csinálni, azt tettem amit kért. Szépen, lassan felálltam a kórházi ágyról, és ő pedig a karomat megragadva kiráncigált az épületből. Biztos voltam benne, hogy kitervelte ezt az egészet. Tudta jól, mikor nincs nagy mozgás a folyosókon, és el tud engem vinni. A rozzant kis autója előtt belekényszerített a csomagtartóban. Fogalmam sem volt merre megyünk, nem is tudtam koncentrálni. Percek múlva eleredtek a könnyeim is. Féltem, egyenesen rettegtem, tudtam hogy mit akar velem csinálni, és azt is tudtam, hogy nem csak velem fog végezni, hanem Rowenával, Seannal és Aldennel. Ezerszer megbántam, hogy elkezdtük ezt az egészet, és a saját magunk bírái akartunk lenni. Azon az őszi napon, csak el kellett volna mennünk a rendőrségre, és akkor Joseph most rács mögött ülne, de legalábbis nem készülne arra, hogy megöljön.

Megérkeztünk Joseph házához. Nem tudtam, hogy miért, talán a gyógyszerek, a sokk és a félelem hatása miatt, de a társasház lépcsője előtt elvesztettem az eszméletemet. Egy büdös, igénytelen szoba közepén keltem fel, a kezeimet, lábaimat a székhez kötözték, a számat szikszalaggal fedte. Körülnéztem, az áprodott szagú, alkohollal kevert levegő szaga fintorgásra késztetett, de nem csak ez, hanem a máló vakolatú falak, és a sarkokat borító vastag penészréteg. Mellettem a barátnőm, Ro, ugyanolyan állapotban volt, mint én: haja kócos volt és rendezetlen, szemei könnyekkel teltek, de az ínhártyáját behálózó apró hajszálerek, és elfolyt sminkje jelezték, hogy nem ez az első alkalom, amikor sír. Az ajtón Joseph lépett be, az arcán gonosz vigyor jelent meg.

- Mindig is erre vágytam, mióta ismét találkoztunk- lépett elénk- Szeretnétek, hogy ismét felidézzem, hogy is történt? Már akkor tudtam, hogy dolgunk lesz egymással, amikor betetted ide a lábad- nézett a barátnőmre. Mögé lépett, Ro-t az állánál fogva maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen, és levette a szikszalagot a szájáról-Komolyan azt hitted, sikerült lebuktatni? Hogy meghaltam? Nincs olyan szerencséd- nevetett fel.

- Te az ördögnek sem kellesz- préselte ki a fogai között összeszorított ajkakkal Rowena. A megjegyzését a füle mellett elengedve felém fordult- Annyira tudtamy hogy te állsz a gyilkossági kísérletek mögött, kicsi Blair. De vajon mit szólna, ehhez a rendőrség, hm? Vajon ugyanúgy megpróbálnátok megölni, ha tudnátok, hogy komoly kapcsolataim vannak a rendőrségnél?- míg ezeket mondta, fel-alá járkált a szobában hirtelen megállt- De nem szívesen hagynám ki azt az élvezetet, hogy én magam szabhatom ki nektek azt a büntetést, amit én akarok. Sajnos, nem sajnos de végeznem kell mindenkivel. Túl sokat tudtok, túl messzire mentetek. Nem hagyhatom, hogy hűvösre tegyeteky ha ennyi idő után megúsztam, ne ti tegyetek tönkre. Elővette a fegyvert, és úgy tett minta gondolkodna- vajon melyikőtökkel kezdjem?- mindkettőnk arcára rémület ült ki, ő pedig gúnyosan felkacagott- Ugyan, azt hittétek, hogy ennyire egyszerű lesz? Hogy nem hagylak titeket egy kicsit szenvedni? Előbb nézzétek végig, hogy ölöm meg azt a két barmot, akit magatokhoz láncoltatok, és belerángatatok a kis hülyeségetekbe. Hamarosan itt lesznek, hisz mindig ott vannak, ahol ti.

Az ablakon kinézve, megláttam Alden fekete Aston Martinját, és Seannal együtt sietősen kiszálltak és ide indultak. Gombóccal a torkomban ültem és néztem magam elé. Annyira megalázóan festhettem ott, a kórházi pizsamámban, és ez mindezt egy hülyeség miatt. Belekevertem ebbe azokat is, akiket a legjobban szeretek.

A nyirkorgó, öreg faajtó hirtelen kicsapódott és Sean lépett bey mögötte Alden. Joseph odafutott és a fegyver markolatával először arcon, majd tarkón vágta a férfit, aki az ütéstől földre esett. Alden Joseph-et a vállainál megfogva az ajtófélfához szorította, de a gondnok egy hirtelen mozdulattal gyomorszájon rúgta, aki szintén összeesett.

-Vajon melyikótökkel kezdjem? - nézte az eszméletlen testeket. Sikerült kiszabadítanom az egyik kezem, amelyiken lazább volt a kötés, szabad kezemmel lábaimat és másik kezemet is kiszabadítottam, és nagy erővel hozzávágtam a széket a gondnokhoz. A szék lába akkora ütést mért rá, hogy lábai összerongytak alatta, és arrcal a föld felé nézett. A konyhába szaladva egy kést kerestem fegyverként, tudtam, hogy idővel magához fog térni. Kiszabadítottam a barátnőmet, és odaléptem a srácokhoz. Sean orrából folyt a vér, de mintha már kezdett volna magához térni. Alden is kinyitotta a szemét.

- Mi történt? - kérdezte zavartan.

- Sajnálom ezt az egészet - mondtam zokogva- nem akartalak belerángatni. A kezemet nyújtottam felé, ő pedig azt megfogva talpra állt, kissé imbolygott, majd megtalálta az egyensúlyát.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj, épségben kijutunk innen- fogta az arcomat a kezei közé. 

- Mennyire szép lenne az a jelenet egy romantikus filmben- vágta oda szarkasztikusan Joseph- kár, hogy véres vége lesz ennek- szegezte ránk a pisztolyt.

- Akinek itt vége lesz, az te vagy, Joseph Becker- csavarta ki a fegyvert a gondnok kezéből, és rászegezte.

- Jobb ha saját magad adod fel, Becker- kiáltotta oda Sean.

- Nocsak, ti is börtönbe akartok menni? Szeretni fogják a zsaruk a kis gyilkossági kísérletes sztoritokat.

-Elég volt ebből! - kiabáltam zaklatottan, és a kés elővéve a gondnok felé futottam. Az ablak melletti falhoz szorítottam és felemeltem a kést, de ő kitért előlem és falba fúrodott a kés.

- Hagyj békén, te csitri- lökött arrébb. Alden és Sean elállta Joseph útját, aki az ablak és közéjük szorult.

- Patkány- lökött rajta egyet Alden, de Joseph kivédte, és könyökével támadni akart, de Sean lefogta. Joseph hátrálni akart, és a következő kép, amit láttam, hogy Joseph kiesik a nyitott ablakon. Ültem az elhanyagolt ház padlóján. Hallottam a kiérkező mentő- és rendőrautók szirénájának hangját. Valami olyasmiről beszéltek, hogy Joseph meghalt. Eláttak minket és bevittek a kórházba.