2018. november 24. kedd
Reggel fáradtan és kialvatlanul keltem. Szokásosan feltettem magamnak főni egy kávét, most dupla koffeinnel, hogy legyen erőm kibírni a mai napot. Amíg készült, összedobtam a reggelimet, rendet raktam a lakásban és kikészítettem a ruhámat. Elfogyasztottam a reggelit, majd a fürdőbe indultam, hogy elkészüljek aztán felöltözzek.
Beérve a laborba inaktiváltam a biztonsági rendszert, és elindultam az öltöző felé, hogy magamra kapjam a munkaruhámat. Összefogtam a hajam, hogy a nap folyamán ne zavarjon majd elindultam a szekrény irányába, hogy kivegyem onnan a kémcsöveket hogy tanulmányozhassam a tegnap félbehagyott folyadékmintát. Ahogy kikészítettem a kémcsőtartót, az óraüveget és a jól lezárt folyadékos üveget, szerencsétlenségemre kiejtettem a kezemből az egyik kémcsövet. Egy cifra káromkodás után magamhoz vettem a seprűt hogy feltakarítsam az üvegszilánkokat. Leguggoltam, hogy jobban megbizonyosodjak abban, hogy biztosan nem hagytam ott egy darabkát sem.
-Nem bánnám ha mindig ilyen látvány fogadna amikor ügyetlenkedsz- hallottam meg az ajtóból egy cseppet sem ismeretlen hangot.
-Ne legyél ennyire bunkó, még visszaszívom, amit a múltkor gondoltam rólad- forgattam a szemem.
- Hogy mondod? -mosolygott rám Alden kedvesen, úgy csinálva, mintha nem értette hogy mit mondtam, pedig tökéletesen értett minden szót- Egyébként-lépett ki az öltözőböl, miközben lazán magára dobta a fehér köpenyt- este jutottam néhány dologra.
-Hazaviszed a munkádat?- csodálkoztam.
-Az nem munka, amit félbehagyunk. Szeretek mindent lezárni, amilyen hamar csak lehet. Következőnek már új dolgokkal szeretnék foglalkozni, nem leragadni az előzőnél- nézett rám. Mintha csak magamat hallottam volna. Alden bekapcsolta a számítógépet, előkereste a telefonjában a jegyzeteit, csatlakoztatta a készüléket, hogy meg tudjon nekem mutatni néhány fényképet. Csodálattal néztem, hogy mennyi lelkesedést fektet bele a munkába és milyen hozzáértés és tudás párosul mindehhez. Egyetlen egy felfedezésen képes volt perceket időzni, egyáltalán nem feleslegesen mert ahogy haladt előre egyre tisztább volt és minden mindennel összefüggött.
-Figyelsz?- húzta össze a szemöldökét, és a tekintetemet fürkészte.
-Persze, persze-bólintottam zavartan. Valóban képben voltam, de ezek szerint észrevette, hogy őt vizslatom- szerintem ezen elindulhatunk- mutattam a képernyőn egy számomra érdekesnek tűnő részletre.
Ebédszünetben kimentem az udvarra, hogy kicsit élvezhessem a fokozatosan lehűlő idő ellenére még néha előbukkanó kósza nap sugarait. Miközben megittam az ebéd utáni kávémat, SMS-em érkezett. Előszedtem a farzsebemből a telefonomat és megnyitottam a Rowenától érkezett üzenetet.
"-Blair, egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez a mocsok még mindig tevékenykedik. Több olyan orvosi papírt is találtam, amiben az áll, hogy több gyermeken is fizikai bántalmazásra utaló jelek jelentek meg, és mind meglehetősen egyforma! Néhány perccel ezelőtt járt nálam két kislány, azt mondták Joseph bántalmazta őket."
Megráztam a fejem, és mivel nem tudtam volna pár mondatban megfogalmazni a mondandómat, gyorsan tárcsáztam barátnőm számát, majd vártam, hogy felvegye.
-Úristen, Rowena, ezt jelenteni kellene a rendőrségnek! - hadartam el zaklatottam
- Tudom Blair. Pontosan ezt fogom tenni- hallottam a hangján hogy teljesen meg van rémülve.
- Írj, ha kiértek. Maradj erős! tanácsoltam, ő pedig sóhajtva lerakta a telefont. Ránéztem az órámra és elraktam a telefonomat, kidobtam az üres papírpoharat és visszaindultam dolgozni. Hirtelen egy gondolat befészkelte magát az agyamba. Gyorsan tárcsáztam barátnőmet.
-Hívtad már a rendőröket? -tettem fel a kérdést.
-Nem.
-Hagyd is. Jobbat tudok, este mindent megbeszélünk- tettem le a telefont. Meglepetten vettem észre, hogy Alden a fának neki dőlve karbatett kézzel néz engem és egy huncut mosolyt láttam megjelenni a szája szélén.
. Mi az? -kérdeztem.
- Semmi, csak gondoltam eltölteném valakivel az ebédszünetem, de láttam, hogy telefonálsz, és nem akartalak zavarni. Találtál tőlem jobb társaságot is- nézett rám tettetett csalódottsággal, holott láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.
- Elég időt töltesz te velem egy apró sejt felett is.
- Habár szívesen megismernélek az idegsejt-kultúrák felett is, úgy véltem ez talán jobb alkalom lenne- villantott egy magabiztos mosolyt, majd kinyitotta az ajtót és illedelmesen előreengedett. Én pedig lányos zavaromban csak álltam ott, majd idétlenül elnevettem magam és imádkoztam, hogy ne nézzen komplett idiótának.
Visszaültünk az asztalhoz, én helyet foglaltam a mikroszkóp elé, megpróbáltam minél részletesebben megvizsgálni a látott képet, mindent lejegyeztem és próbáltam összefüggésbe hozni a korábban felderített dolgokkal. Mivel épp egy idegrendszeri betegségen dolgozunk, melynek eredete nem ismert, mi az agy valamely területére tippelünk, épp ezt próbáltam kielemezni, de nekem nincs olyan bő tudásom erről mint a mellettem ülő orvosnak.
- Alden, jönnél egy kicsit?- szóltam neki, mire ő rögtön felkapta a számítógép elől a tekintetét és felém fordult.
- Persze- állt fel, majd mögöttem kezdte el tanulmányozni az általam feltárt új eredményeket. Nagyon belemerült a gondolkodásba, viszont észrevettem, ha valamit mutatni szeretne, rendszerint finoman megérint, hol a vállamat, hol a kézfejemet, ami kissé zavarba hozott. Ezt ő is észrevette, és óvatos mosolyra húzta a száját.
- Itt keress- mutatott a köztiagy-középagy határára- feltételezem innen indulhat a probléma.
-Ne haragudj- jött közelebb, én pedig úgy éreztem, menten elájulok-nem akarok személyeskedni, de hallottam hogy valami rendőrségi ügyben telefonáltál.
- Ez bonyolult. Nem szeretném most elmondani. És egyébként sem nekem kell.
- Rendben- bólintott, majd visszaült dolgozni.
A munkaidőm lejártával elindultam hazafelé. Muszáj voltan kerülőt tenni, az egykori gyermekotthon felé. Barátnőmnek még van egy órája hátra, így nem akartam zavarni. Ahogy haladtam az utcán, a közvilágítás gyér fénye megvilágított egy alakot, akit még így is bármikor és bárhol felismertem volna. Joseph Becker. Ő nem vett észre engem, valamivel az udvaron foglalatoskodott. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam onnan. Még így is levert engem a víz, pedig nem kellett kontaktusba kerülnöm vele. Nem úgy mint szegény barátnőmnek.
Otthon lepakoltam és átöltöztem valami kényelmes cuccba. Leültem a TV elé, de annyira álmos voltam hogy percek alatt teljesen bealudtam rajta. Álmomban ismét kisgyerek voltam, aki békésen játszott az udvaron a barátnőjével. De hiszékeny kislányként könnyen elcsalt engem a gondnok, és akkor még csak épphogy érzékeltem mit tesz velem, súlyát még nem fogtam fel. Mára már rémálomként visszatér és teljesen máshogy érzem, mint akkor. Ebből a szörnyűségből a telefonom hangja ébresztett fel.
-Igen? -szóltam bele kissé zaklatottan.
- Szia Blair, Alden vagyok. Fura a hangod, történt valami?
- Nem, csak elbóbiskoltam. Mit szeretnél?
- Továbbhaladtam egy kicsit és muszáj látnod, és talán veled többre juthatok
- De hát a címedet sem tudom- mondtam.
- Már átküldtem- válaszolt, majd letette.
Kicsit rendbeszedtem a hajam, felvettem valami normális ruhát és magamhoz vettem a kocsikulcsot. A telefon GPS-ébe beütöttem a megadott címet, majd elindultam. Kerestem egy parkolóhelyet majd csengettem. Amíg várakoztam, végigpillantottam a házon. Egy igazán modern, kisebb villának mondható építmény volt, főleg a fekete és a fehér színek domináltak. Természetesen minden távvezérlésű volt, a bejárati ajtó mellett egy óriási garázsajtó volt, gondolom ott parkolt az a gyakorlatilag vagyont érő autó amit minden nap látok a labor előtt.
-Nyitva van, gyere be! -hallottam az ajtó túloldaláról, én pedig lenyomtam a kilincset és benyitottam. Lehúztam a cipőmet, és beljebb léptem a nappali felé ami szembe volt az előszobával. A nappaliban Alden várt, csak éppen egy szál törülközőben és vizes hajjal. Ha ettől nem jöttem zavarba eléggé a mai nap, akkor semmitől. Ő pedig kimondottan jól szórakozott azon, hogy ilyen helyzetbe hozhat.
-Nem mondtad mikor jössz, gondoltam belefér ha gyorsan letusolok- mondta kissé cinikusan, célozva arra hogy nem értem ide túl hamar- mindjárt jövök, csak felöltözök- indult meg a lépcső felé. Amíg rá vártam, kicsit jobban szemügyre vettem a házat. Egyértelmű volt, hogy egyedül él, tipikus legénylakás volt. A könyvespolcon, több szakkönyv is sorakozott, nagyon sok minden utalt rá, hogy rengeteg időt fordít a munkájára.
Alden néhány kinyomtatott képpel és jegyzettel tért vissza. Kiterítette elém mindet, majd ecsetelni kezdte. Viszont nem igazán értettem, miben lehetek én a segítségére. Többet tud erről, mint én valaha fogok bármiről is.
- Oké ez világos- bólogattam- de mire kellek én.
- Most szeretnék erre térni- emelte föl a tollat és egy kört rajzolt a tobozmirigy egyik csücskébe. Vannak itt olyan kémiai reakciók, amik nem igazán értem, hogy miért és hogyan mennek végbe. Csak a végtermék világos.
Alaposan tanulányoztama feljegyzéseit, végiggondoltamna folyamatokat és lefirkáltam néhány képletet.
-Nem mondom biztosra, még utána kellene járni, de azt maximum holnap tehetjük meg mert nincsennek hozzá eszközeink.
-Talán most az egyszer ráér- nézett rám kissé pimaszul. Szépen összerendezgette papírjait egy mappában és eltette. Ezután leült mellém a kanapéra, úgy hogy velem szemben helyezkedjen el.
- Ha már így alakult lehetsz a vendégem ma estére, és nem csak a munkáról beszélgethetünk. Kérsz valamit esetleg?
-Nem, köszönöm- utasítottam vissza- miről szeretnél beszélgetni?
- Egy hete dolgozom veled, de szinte semmit nem tudunk egymásról. Meglehetősen izgatja a fantáziámat hogy ki vagy- húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
- Nincs semmi az életemben, ami annyira érdekes lenne. Csak egy 25 éves vegyész vagyok aki néhány szabad szemmel nem látható anyagnak szenteli a hátralevő életét.
-Ezt most úgy mondod mintha az annyira érdekfeszítő lenne hogy azt kutatom milyen folyamatok mennek végbe bennünk.
-Úgy vettem észre te igazán élvezed ezt.
-Főleg akkor ha lenyűgözhetlek vele-nevetett fel.
- Mert talán abban van valami egetrengető ami velem történt eddig?
- Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos- most az egyszer nem hangzott pimasznak, inkább tűnt valóban érdeklődőnek.
- 18 éves korom óta egyedül vagyok, csak a gyermekkori egyetlen és legjobb barátnőmre számíthatok, Rowenának hívják. Sok mindenben különbözünk, én egy nyugodtabb, lojálisabb ember vagyok ő sok mindent túlgondol és máshogy kezeli a helyzeteket. Néha úgy érzem más lett volna úgy felnőni, hogy több stabil pont van az életemben, de megpróbálom a munkámban megtalálni az örömöt.
- Akkor nem én vagyok az egyetlen aki ezért temetkezik bele ennyire a munkájába- túrt a hajába, mintha kínos lenne neki ez a szituáció- Sok mindent kizártam az életemből, időnként tehernek éreztem. És most magányosan tengetem a napjaim- tárta a szét a karját.
Több mint egy órát beszélgettünk, ezalatt egyre jobban megismertük egymást, sok mindenben megegyezik a véleményünk és az ízlésünk. A dohányzóasztalon megcsörrent a telefonom. Rowena hívott, hogy lerobbant az autója és menjek érte.
- Nekem sajnos mennem kell- álltam fel, Alden pedig ezt elfogadva bólintott és kikísért. Épp indultam volna, amikor utánam szólt.
-Hé, ha bármikor segítségre lenne szükséged, engem kereshetsz, rendben?
-Rendben- mosolyogtam, ő pedig közelebb húzva magához szorosan megölelt.
- Vigyázz magadra- suttogta a fülembe, én pedig elengedtem és elköszöntem tőle.
Gyorsan bepattantam a kocsiba amikor ismét csörgött a telefonom, ismét a barátnőm. Mivel vezettem, nem vettem fel, de újra és újra csörgött. Csak remélni tudtam, hogy nincs baj.
-Hívtad már a rendőröket? -tettem fel a kérdést.
-Nem.
-Hagyd is. Jobbat tudok, este mindent megbeszélünk- tettem le a telefont. Meglepetten vettem észre, hogy Alden a fának neki dőlve karbatett kézzel néz engem és egy huncut mosolyt láttam megjelenni a szája szélén.
. Mi az? -kérdeztem.
- Semmi, csak gondoltam eltölteném valakivel az ebédszünetem, de láttam, hogy telefonálsz, és nem akartalak zavarni. Találtál tőlem jobb társaságot is- nézett rám tettetett csalódottsággal, holott láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.
- Elég időt töltesz te velem egy apró sejt felett is.
- Habár szívesen megismernélek az idegsejt-kultúrák felett is, úgy véltem ez talán jobb alkalom lenne- villantott egy magabiztos mosolyt, majd kinyitotta az ajtót és illedelmesen előreengedett. Én pedig lányos zavaromban csak álltam ott, majd idétlenül elnevettem magam és imádkoztam, hogy ne nézzen komplett idiótának.
Visszaültünk az asztalhoz, én helyet foglaltam a mikroszkóp elé, megpróbáltam minél részletesebben megvizsgálni a látott képet, mindent lejegyeztem és próbáltam összefüggésbe hozni a korábban felderített dolgokkal. Mivel épp egy idegrendszeri betegségen dolgozunk, melynek eredete nem ismert, mi az agy valamely területére tippelünk, épp ezt próbáltam kielemezni, de nekem nincs olyan bő tudásom erről mint a mellettem ülő orvosnak.
- Alden, jönnél egy kicsit?- szóltam neki, mire ő rögtön felkapta a számítógép elől a tekintetét és felém fordult.
- Persze- állt fel, majd mögöttem kezdte el tanulmányozni az általam feltárt új eredményeket. Nagyon belemerült a gondolkodásba, viszont észrevettem, ha valamit mutatni szeretne, rendszerint finoman megérint, hol a vállamat, hol a kézfejemet, ami kissé zavarba hozott. Ezt ő is észrevette, és óvatos mosolyra húzta a száját.
- Itt keress- mutatott a köztiagy-középagy határára- feltételezem innen indulhat a probléma.-Ne haragudj- jött közelebb, én pedig úgy éreztem, menten elájulok-nem akarok személyeskedni, de hallottam hogy valami rendőrségi ügyben telefonáltál.
- Ez bonyolult. Nem szeretném most elmondani. És egyébként sem nekem kell.
- Rendben- bólintott, majd visszaült dolgozni.
A munkaidőm lejártával elindultam hazafelé. Muszáj voltan kerülőt tenni, az egykori gyermekotthon felé. Barátnőmnek még van egy órája hátra, így nem akartam zavarni. Ahogy haladtam az utcán, a közvilágítás gyér fénye megvilágított egy alakot, akit még így is bármikor és bárhol felismertem volna. Joseph Becker. Ő nem vett észre engem, valamivel az udvaron foglalatoskodott. Amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam onnan. Még így is levert engem a víz, pedig nem kellett kontaktusba kerülnöm vele. Nem úgy mint szegény barátnőmnek.
Otthon lepakoltam és átöltöztem valami kényelmes cuccba. Leültem a TV elé, de annyira álmos voltam hogy percek alatt teljesen bealudtam rajta. Álmomban ismét kisgyerek voltam, aki békésen játszott az udvaron a barátnőjével. De hiszékeny kislányként könnyen elcsalt engem a gondnok, és akkor még csak épphogy érzékeltem mit tesz velem, súlyát még nem fogtam fel. Mára már rémálomként visszatér és teljesen máshogy érzem, mint akkor. Ebből a szörnyűségből a telefonom hangja ébresztett fel.
-Igen? -szóltam bele kissé zaklatottan.
- Szia Blair, Alden vagyok. Fura a hangod, történt valami?
- Nem, csak elbóbiskoltam. Mit szeretnél?
- Továbbhaladtam egy kicsit és muszáj látnod, és talán veled többre juthatok
- De hát a címedet sem tudom- mondtam.
- Már átküldtem- válaszolt, majd letette.
Kicsit rendbeszedtem a hajam, felvettem valami normális ruhát és magamhoz vettem a kocsikulcsot. A telefon GPS-ébe beütöttem a megadott címet, majd elindultam. Kerestem egy parkolóhelyet majd csengettem. Amíg várakoztam, végigpillantottam a házon. Egy igazán modern, kisebb villának mondható építmény volt, főleg a fekete és a fehér színek domináltak. Természetesen minden távvezérlésű volt, a bejárati ajtó mellett egy óriási garázsajtó volt, gondolom ott parkolt az a gyakorlatilag vagyont érő autó amit minden nap látok a labor előtt.
-Nyitva van, gyere be! -hallottam az ajtó túloldaláról, én pedig lenyomtam a kilincset és benyitottam. Lehúztam a cipőmet, és beljebb léptem a nappali felé ami szembe volt az előszobával. A nappaliban Alden várt, csak éppen egy szál törülközőben és vizes hajjal. Ha ettől nem jöttem zavarba eléggé a mai nap, akkor semmitől. Ő pedig kimondottan jól szórakozott azon, hogy ilyen helyzetbe hozhat.
-Nem mondtad mikor jössz, gondoltam belefér ha gyorsan letusolok- mondta kissé cinikusan, célozva arra hogy nem értem ide túl hamar- mindjárt jövök, csak felöltözök- indult meg a lépcső felé. Amíg rá vártam, kicsit jobban szemügyre vettem a házat. Egyértelmű volt, hogy egyedül él, tipikus legénylakás volt. A könyvespolcon, több szakkönyv is sorakozott, nagyon sok minden utalt rá, hogy rengeteg időt fordít a munkájára.
Alden néhány kinyomtatott képpel és jegyzettel tért vissza. Kiterítette elém mindet, majd ecsetelni kezdte. Viszont nem igazán értettem, miben lehetek én a segítségére. Többet tud erről, mint én valaha fogok bármiről is.
- Oké ez világos- bólogattam- de mire kellek én.
- Most szeretnék erre térni- emelte föl a tollat és egy kört rajzolt a tobozmirigy egyik csücskébe. Vannak itt olyan kémiai reakciók, amik nem igazán értem, hogy miért és hogyan mennek végbe. Csak a végtermék világos.
Alaposan tanulányoztama feljegyzéseit, végiggondoltamna folyamatokat és lefirkáltam néhány képletet.
-Nem mondom biztosra, még utána kellene járni, de azt maximum holnap tehetjük meg mert nincsennek hozzá eszközeink.
-Talán most az egyszer ráér- nézett rám kissé pimaszul. Szépen összerendezgette papírjait egy mappában és eltette. Ezután leült mellém a kanapéra, úgy hogy velem szemben helyezkedjen el.
- Ha már így alakult lehetsz a vendégem ma estére, és nem csak a munkáról beszélgethetünk. Kérsz valamit esetleg?
-Nem, köszönöm- utasítottam vissza- miről szeretnél beszélgetni?
- Egy hete dolgozom veled, de szinte semmit nem tudunk egymásról. Meglehetősen izgatja a fantáziámat hogy ki vagy- húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
- Nincs semmi az életemben, ami annyira érdekes lenne. Csak egy 25 éves vegyész vagyok aki néhány szabad szemmel nem látható anyagnak szenteli a hátralevő életét.
-Ezt most úgy mondod mintha az annyira érdekfeszítő lenne hogy azt kutatom milyen folyamatok mennek végbe bennünk.
-Úgy vettem észre te igazán élvezed ezt.
-Főleg akkor ha lenyűgözhetlek vele-nevetett fel.
- Mert talán abban van valami egetrengető ami velem történt eddig?
- Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos- most az egyszer nem hangzott pimasznak, inkább tűnt valóban érdeklődőnek.
- 18 éves korom óta egyedül vagyok, csak a gyermekkori egyetlen és legjobb barátnőmre számíthatok, Rowenának hívják. Sok mindenben különbözünk, én egy nyugodtabb, lojálisabb ember vagyok ő sok mindent túlgondol és máshogy kezeli a helyzeteket. Néha úgy érzem más lett volna úgy felnőni, hogy több stabil pont van az életemben, de megpróbálom a munkámban megtalálni az örömöt.
- Akkor nem én vagyok az egyetlen aki ezért temetkezik bele ennyire a munkájába- túrt a hajába, mintha kínos lenne neki ez a szituáció- Sok mindent kizártam az életemből, időnként tehernek éreztem. És most magányosan tengetem a napjaim- tárta a szét a karját.
Több mint egy órát beszélgettünk, ezalatt egyre jobban megismertük egymást, sok mindenben megegyezik a véleményünk és az ízlésünk. A dohányzóasztalon megcsörrent a telefonom. Rowena hívott, hogy lerobbant az autója és menjek érte.
- Nekem sajnos mennem kell- álltam fel, Alden pedig ezt elfogadva bólintott és kikísért. Épp indultam volna, amikor utánam szólt.
-Hé, ha bármikor segítségre lenne szükséged, engem kereshetsz, rendben?
- Vigyázz magadra- suttogta a fülembe, én pedig elengedtem és elköszöntem tőle.
Gyorsan bepattantam a kocsiba amikor ismét csörgött a telefonom, ismét a barátnőm. Mivel vezettem, nem vettem fel, de újra és újra csörgött. Csak remélni tudtam, hogy nincs baj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése